focistenek

- Mit tart élete legnagyobb sikerének? - kapta az első kérdést. - Azt, hogy hosszú harc után megnyertem a kábítószerrel vívott háborúmat. - 1991-ben tiltották el először a kokainélvezete miatt. Akkor az SSC Napoli színeiben futballozott. - Életem nagy melléfogása az, amikor kokainhoz nyúltam. Máig nem bocsátom meg magamnak, hogy két kislányom gyermekkorából "kimaradtam". - Hogyan került be a kábítószerkörbe? - Belevitt a maffia. Amikor pedig szabadulni próbáltam, elfogattak egy kis kokainnal a zsebemben. Igaz, jobban jártam, mintha lelövettek volna egy nápolyi utcasarkon. Dehát végül mégis leráztam magamról ezt a kínos bilincset. - A maffia benne volt az olasz futballban!? - Nehéz erről szólni, de igen! Miután az 1990-es vb-n Olaszországot éppen mi ütöttük el a döntős játék jogától, a maffia dollármilliókat bukott a világbajnokságon. - Miként vált ön futballgéniusszá? - Srác koromban délutánonként négy órákat futballoztam, s miután lement a nap, további kettőt. A kis utcai kapusok csodálkoztak, mert a az esti szürkületkor is állandóan gólt rúgtam nekik. - Kit szeret a legjobban? - A családtagjaimon kívül a szegény embereket. Ők sohasem hazudnak. - Mi a baj a mai világgal? - Az, hogy a milliárdosokat nem érdeklik a nélkülözők. Dél-Amerikánál maradva: az USA befolyása szörnyű. Megvették Argentína déli részét, kisemmiznek bennünket. - Azt mondja, hogy az USA a legfőbb bajforrás? - Az egyik mindneképpen. Ugyanazt a negatív szerepet játssza el, mint valamikor az egyiptomi fáraók és a Római Birodalom. De a néhai pápa, II. János Pál se járt sohasem az éhhalál szélén tántorgó Afrikában. Kérdem én, miért?! Akkor mi célból létezik a Vatikán..? Amióta lerombolták a berlini falat, a világ szegényei kilencszer többet nékülöznek! Mondják, mi változott a világban? Szerintem semmi. - Hogyan emlékezik a Maradona-család nélkülözésére? - Nyolcan vagyunk testvérek. Esténként vártuk haza apámat, de sohasem hozott annyi pénzt haza, hogy mindenki jóllakjon. Anyám sokszor gyomorgörcsöt mímelt azért, hogy átadhassa nekem a maga ételadagját. Ugyanígy segített a nővérem is. Szegény apám idős korában súlyos csomagokat hordott a piacon. Esténként anyám jegelte a fájós nyakát és vállát. - Ha jól értjük, nincs túl jó véleménnyel a politikusokról! - Csak addig érdekli őket a szegény ember, ameddig rájuk szavaznak. George Bushsal például sohasem ebédelnék együtt. Tömeggyilkos. - Kemény jelző ez, Diego! - Vállalom! - Közismerten jó viszonyt ápol Fidel Castróval. Milyen körülmények között találkoztak? - 1987-ben két kitüntetést kaptam. Az egyiket az USA-tól, a másikat Kubától. Az előbbi átvételét visszautasítottam. Havannába elmentem, és ott öt órán keresztül beszélgettem Castróval. Rájöttem, ő az, aki sohasem hagyná cserben a világ szegényeit. Ráadásul egykori honfitársam, Che Guevara, aki Kubában élt, és Bolíviában megölték, valóban a szegényekért áldozta fel az életét. - Diego, mit jelent az ön számára a élet? - Az eddig elmondottakból talán kiderült, hogy mindent. Szépség és pokoli teher. Nekem már ne magyarázzon senki az élet lényegéről és értelméről. Amikor szívrohamon estem keresztül, négy perc után a klinikai halál állapotából hoztak vissza. Sokat hibáztam eddig, de most már tudom, mit jelent élni. Elvégre "odaátról" tértem